Rólam

rolambloghu.jpg

 

Érdekelnek az emberek. Szeretem Őket kérdezni, megismerni, megérteni, átlátni, ösztönözni, támogatni, segíteni a tervezésben és a megvalósításban.

 

Dr. Dankovics Orsolya vagyok. Pályafutásomat jogászként kezdtem. A jogi pályán azonban hiányérzetem volt. Szerettem, hogy folyamatosan emberekhez kapcsolódóm, de hiányzott a mélység. Éreztem az ügyfelek, tárgyakópartnerek feszültségét, frusztráltságát, dühét, elégedetlenségét, szorongását. Láttam a boldogságukat és elkeseredettségüket is. De az írott szabályokat kellett követnem, nem foglalkozhattam az érzéseikkel, vágyaikkal, félelmeikkel, szükségleteikkel, mozgatórugóikkal, ezekről nem beszélhettünk. Úgy éreztem, csak „fél munkát” végzek. Kellett valami, egy út, egy eszköz, egy módszer, amivel ezeket is feltárva és szem előtt tartva dolgozhatunk együtt a kliens céljainak megvalósításán. Így jött először az életmód tanácsadó és mediátor képzés 2014. évben, melyet a Lineo International Consulting társaság égisze alatt szereztem meg. Ezt követően kezdtem ügyfelekkel foglalkozni és munkahelyi, valamint magánéleti elakadásaikban, vágyaik megvalósításában segíteni Őket. Eközben lehetőségem nyílt oktatóként leendő coachok és mediátorok képzésében is részt venni.

 

Tanácsadói gyakorlatom során a figyelmem fókuszába egyre inkább a párkapcsolati elakadások, nehézségek kerültek. Azt láttam, hogy a munkahelyi, egészségügyi problémák, az általános elégedetlenség és frusztráltság hátterében legtöbbször magánéleti, kapcsolati konfliktusok állnak. 2016. évben párkapcsolati tanácsadó és tréner képesítést szereztem a Párkapcsolati Coaching és Mediációs Intézetben.

 

Nagyon fontos számomra a fejlődés! Folyamatosan képzem magam autodidakta módon és szervezett képzésekkel. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója vagyok.   

 

Hivatásom, annak támogatása, hogy egyre többen élhessünk boldog párkapcsolatban. Hiszem, hogy hosszú távon ez csak tudatos munkával, odafigyeléssel érhető el. Érzelmeink tudatos megfigyelése, azonosítása, megértése és kezelése a békés mindennapjainkban és veszekedéseink során is nagyon hasznos.  Fontos a kapcsoltunk tudatos gondozása, táplálása a meghittség, az érdeklődés és a szenvedély fenntartásához. Egyéni tanácsadás és csoportos fejlesztés keretében elméleti tudást és gyakorlati útmutatót adok ahhoz, hogy az ösztön vezérelt, önjáró, romboló veszekedésekkel terhelt, társas magányba sodródó kapcsolatok tudatosan, kemény munkával kialakított, hosszútávon is stabilan működő, intim szövetséggé váljanak.

 

Mindemellett feleség és gyakorló édesanya vagyok. Egy remek férj és három csodálatos gyermek az én családom. Nem a vakszerencse „hozta” és "tartja meg" Őket nekem. Buktatók, nehéz élethelyzetek, gyermekkori sebek, korábbi kapcsolatokban megélt megcsalások, hazugságok, kemény önismereti munka és önfejlesztés hosszú útján jutottam el idáig és a fejlődésnek nincs vége. Tudatos és elszánt munkával nap mint nap dolgozom önmagammal és a férjemmel a közös boldogságunkért.

 

 

21371399_1835918423084930_1791365798183078752_n.jpgatmeretezett_karaacsonyi_blogra.jpg

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tudatospar.blog.hu/api/trackback/id/tr914741707

Tudatos Pár

Friss topikok

  • dankovicsorsi: @apafej1: Kedves Hozzászóló(k)! A felvetett pontosítás jogos. Az a vágy sarkalt a cikk megírására,... (2020.02.20. 10:52) A megcsalás és ami mögötte van
  • Burgermeister: @AlexAston: Sztem meg pont nem. Lehet hogy gecijoaszex de amugy a no egy harpia....onnan tipli van... (2020.02.06. 19:50) Mi kell egy jól működő párkapcsolathoz?
  • dankovicsorsi: @Valóság nevű unokahúgotok: Nagyon örülnék, ha azt tapasztalnám, hogy az egészségügyi problémáknak... (2019.06.24. 21:49) Hűen a hűséghez!
  • dankovicsorsi: @Szelid sunmalac: Kedves @Szelid sunmalac! A kritika a hasznunkra fordítható. Fontos információfor... (2019.06.11. 13:55) Ne kritizálj már!

Címkék

süti beállítások módosítása