(Kép forrása: Pixabay)

Megtanulunk szépen kommunikálni a párunkkal, megtanuljuk meghallani és megérteni a szükségleteit, megtanuljuk világosan elmondani a saját igényeinket. Aztán jön egy vita, egy heves veszekedés és újra dühösen kiabálunk egymással, vagy hideg kiábrándultsággal csapjuk be az ajtót és zárkózunk magunkba. Mi történik már megint velünk? Miért tartunk újra ugyanitt?

Az a tapasztalatom, hogy a válságba kerülő párok kétségbeesésük, elkeseredettségük, tehetetlenségük valódi okaként, más-más formába öntve, de legtöbbször azt olvassák egymás szemére, hogy „Nem hallgattál meg, nem figyeltél rám, amikor szükségem volt rád!", "Sosem figyelsz rám!", "Magamra hagytál a fájdalmammal, a rossz érzéseimmel!”. Mondataikban ott bujkál a kétségük és kérdésük, hogy „Mellettem vagy, illetve leszel-e, ha szükségem van rád, meghallgatsz, meghallasz és támogatsz engem? Figyelsz rám? Ugye nem hagysz egyedül?”.

Sue Johnson pszichológus, az érzelmi fókuszú párterápia megalkotója, úgy fogalmaz, hogy a biztonságos köteléket adó párkapcsolatokban a legfontosabb szükségleteink a társunk érzelmi elérhetősége és érzelmi válaszkészsége iránti vágyaink. A kiváló pszichológusnő kutatások sorával támasztja alá, hogy a biztonságos kapcsolódás iránti vágyunk és az abból fakadó szükségleteink egészen bölcsőnktől a sírunkig elkísérnek minket. Már pici babaként árgus szemekkel figyeljük, hogy anyukánk elérhető-e, ott van-e a közelünkben, felvesz és megnyugtat-e, ha sírunk, visszamosolyog-e ránk, ölbe vesz és ringat-e, ha teste melegét és biztonságát vágyjuk. Ezek az alapvető igények egész életünkben jelen vannak. Az, hogy kinek milyen formában, illetve, hogy ki hogyan tudja kifejezni, megélni azokat, elsősorban azon múlik, hogy gyermekkorában milyen élményei voltak- e téren, valamint, hogy a korábbi párkapcsolataiban milyen tapasztalatokat szerzett.

Mit jelent társunk érzelmi elérhetősége, valamint válaszkészsége?

A fizikai közelség nem szorul magyarázatra. Szükségünk van párunk fizikai jelenlétére, megnyugtató érintésére, ölelésére. Jól esik megfogni a kezét, a szemébe nézve adni és kapni egy mosolyt. Ez utóbbi már átvezet minket az érzelmi elérhetőséghez.

Érzelmileg elérhetőnek akkor érezzük a társunkat, ha meghallgatja és meghallja, amit mondani szeretnénk. Ha észreveszi, amit teszünk, adunk. Ha figyel ránk, amikor érzéseinket megosztjuk vele. Ha nyitottnak érezzük Őt örömeinkre és bánatunkra is. Az érzelmi nyitottság nem jelenti azonban, hogy párunknak gondolatolvasónak kellene lennie. Nem kell magától felismernie, hogy valamire vágyunk vagy valami bánt minket. Nem kell kitalálnia, hogy miért szomorkodunk. Persze jól egymásra hangolódó pároknál ez a fajta "gondolatolvasás" sem ritka. Az érzelmi elérhetősége azonban sokkal inkább abban áll, hogy a társunk „vevő” a mi közeledésünkre, nyitott a gondolatainkra, figyel szavainkra. Az érzelmi nyitottság tetten érhető akkor is, ha párunk értékeli, amit érte, a kapcsolatunkért teszünk. Különösen a férfiaknak sokszor "már" az nagyon sokat jelent, ha párjukat elégedettnek, boldognak látják, nem panaszokat, negatívumokat, elégedetlenkedést vagy követelőzést kapnak tőle.

Előfordulhat az is, hogy egy érzelmileg elérhető társ nem tud ránk hangolódni az adott pillanatban és emiatt úgy érezzük nem érdekeljük őt, nem foglalkozik velünk. Legyünk türelmesek! Ő is egy emberi lény, akinek lehetnek olyan szituációi, amikor saját gondjaival, gondolataival, érzéseivel van elfoglalva, valami történés beszippantja, nagyon a hatása alatt van egy eseménynek, ami megakadályozza abban, hogy pont akkor és ott velünk legyen. Próbáljuk elfogadni és megérteni Őt! Hisz ez is az érzelmi elérhetőség egyfajta megnyilvánulása részünkről.

Az érzelmi válaszkészség jelentése, hogy biztonságérzetünk megerősödéséhez vágyjuk, hogy párunk reagáljon ránk. Méghozzá nem is akárhogyan! Egy érdektelen, hideg, hárító reakció nagyon fájó tud lenni. Bár hiszem, hogy még ez is jobb egy párkapcsolatban, mint a semmilyen reakció. Amire viszont egy meghitt kapcsolatban igazán szükségünk van egy, a párunk érzelmi megmozdulását tükröző válasz. Lehet ez csók, ölelés, mosoly, vagy „csupán” egy megnyugtató pillantás, hogy igen, hallak, értelek, érezlek. Ha szavakkal reagálunk párunknak, akkor nagyon jó eszköz lehet a tükrözés. Ilyenkor, amit párunk mond, azt szó szerint vagy átfogalmazva, a saját szavainkkal adjuk vissza neki. Majd megkérdezzük, hogy jól értettük-e, amit mondott. Persze, ha mindez üres és még egy kis fölényeskedő stílust is beiktató (például: "Aha, szóval eleged van belőlem!") formában vagy papagájszerű ismétléssel történik, akkor a várt eredmény elmarad. Társunk ebből ugyanis nem azt fogja érezni, hogy érzelmileg ráhangolódtunk.

Jó, ha párunk felé azt tudjuk közvetíteni, hogy megértettük amit mondani szeretne, vagy legalábbis próbáljuk. Azt is megtehetjük, hogy a párunk non verbális kommunikációjából kiolvasott érzéseket például, hogy szomorú vagy csalódott, jelezzük neki. Az érzelmi ráhangolódásnak, válaszkészségnek a lényege az érzelmi nyitottságunkban áll. Fontos, hogy társunk érezze, figyelünk rá, az érzéseire, érdekel, hogy mi bántja vagy épp minek örül.

Biztosan sokatoknak ugrik be ezeket a sorokat olvasva a tipikus helyzet: amikor is a férfi érdeklődik, hogy mi a gond Drágám?. Amire a nő válasza: „Semmi!" vagy ”Minden rendben!". Mindezt úgy, hogy egy kilométerről leolvasható a nő arcáról, hogy valami nagyon bántja vagy dulful magában és mindjárt felrobban. Nos, ilyenkor lehet, hogy a nonverbális reakciók visszatükrözése nem vagy csak nagyobb munkával és türelemmel fog célba érni. Én mégis úgy látom, ha valaki azt érzi, hogy párja valóban érdeklődik és nyitott rá, akkor sokkal hamarabb hajlandó lesz kibökni, hogy mi nyomja a lelkét. Tapasztalataim szerint, ezekben a tipikus helyzetekben a nő vagy azért nem mondja el, hogy mi zavarja, mert nem érzi párja valódi érdeklődését, csak egy kötelező jelleggel feltett, standard kérdést kap tőle. Vagy mert a nő felvette a megbántott, a sértett, a pufogó vagy az áldozat szerepét és a férje a "feje tetejére állva" is küzdhetne a „kegyeiért”, Ő akkor sem szállna ki ebből a szerepből. Hiszen, ha megtenné, azzal véget érne a számára valamiféle előnnyel (például: lehet Ő akit sajnálni kell, Ő, akit megbántottak és küzdeni kell a bocsánatáért) kecsegtető játszma. A játszma addig tart, amíg abban mindenki játssza a megszokott szerepét. Ha valaki változtat a szokásos reakcióján, akkor a játszma megszakad és ezzel új irányt vehet.

Ha tartósan, ismétlődően nem kapunk vagy adunk párunknak fizikai és érzelmi közelséget, nem vagyunk számára elérhetőek, nyitottak, válaszkészek, az a közöttünk lévő kötelék gyengüléséhez, bizonytalanná válásához vezet, ami pedig ösztönösen az eltávolodás elleni tiltakozást váltja ki belőlünk. Ez a tiltakozás - temperamentumunktól, hozott mintáinktól függően - megnyilvánulhat hangos, heves, visszatérő, sokszor teljesen bagatellnek tűnő dolgok miatt kirobbanó veszekedésekben, de testet ölthet hűvös, fagyos, egymástól egyre távolodó magatartásban is. Ami bizonyos, hogy minden ember párkapcsolatában a biztonságos kötődést vágyja. Szeretnénk tartozni valakihez, aki számára fontosak, egyediek és különlegesek vagyunk. Ezt pedig csak úgy valósíthatjuk meg, ha érzelmileg jelen vagyunk és figyelünk a párunkra!