(kép forrása: Pixabay)

Jó veszekedés? Van olyan? Minek veszekedni, ha az amúgy is rossz? Hogyan lehet egy rossz dolgot jól csinálni?!

Sok pár, amikor tanácsadásra jön hozzám, arról számol be, hogy nagyon sokat veszekednek, folyton marják egymást és emiatt úgy érzik nem sok jövője van a kapcsolatuknak. „Hiszen, ha valóban összeillünk, akkor mindennek meg kell oldódnia magától. Lehet, ha igazán szeretnénk egymást, akkor nem is lenne ennyi vitánk és nem is lennénk képesek ilyen borzalmakat vágni egymás fejéhez?!”

Naivság azt gondolni, hogy egy boldog párkapcsolat nélkülözi a veszekedést vagy szebb nevén konfliktust. Hiszen ezek életünk minden szegmensében, így párkapcsolatunkban is jelen vannak. Gondoljunk csak bele, egy kapcsolatba két ember hozza magával a múltját, a sebeit, a félelmeit, a vágyait, az igényeit, a személyiségét, a véleményét, az identitását, a neveltetését, az elveit és még sorolhatnám, hogy mi mindent. Ezek között lehetnek hasonlóságok, átfedések, de szükségszerűen lesznek különbségek is. Ez determinálja a vitákat. Persze ezek az összeütközések a párok temperamentumától, hangulatától, veszekedési „stílusától” függően lehetnek csendesebbek, hangosabbak, hevesebbek, izzóbbak vagy egészen fagyosak is.

Ami azonban meghatározó lesz a kapcsolat jövője szempontjából, hogy meg tudtok-e tanulni jól veszekedni, meg tudjátok-e tanulni ezeket a helyzeteket jól kezelni?!

1. Érdemes megvizsgálni, hogy mi a vita célja: meggyőzni a másikat, hogy változtasson bizonyos viselkedésén, valamit csináljon másként a jövőben? Ez az előremutató veszekedések alapja. Kifejezetten rossz és kártékony az a vita, amiben legyőzni szeretnénk a másikat, magunk alá akarjuk gyűrni, két lábbal beletiprunk az önbecsülésébe. Amikor nem a másik magatartását, hanem személyiségét kifogásoljuk. Pl.: „Olyan lusta dög vagy! Nem vagy képes semmiben sem segíteni nekem!” helyett: „Légy szíves mosogasd el magad után az edényeket, a szennyes ruháidat pedig pakold be a mosógépbe!.” .

    

2. Kérdés, hogy tudjuk-e érthetően, kellő higgadtsággal kommunikálni az érzéseinket, beleértve a negatív érzéseinket is. Ehhez fontos, hogy egy pillanatra megálljunk és mi magunk azonosítsuk, hogy itt és most mit érzünk. Szomorú vagyok..., fáj valami..., elkeseredett vagyok...dühös vagyok..., haragszom... Az érzéseinket I- szám 1. személyben ÉN-közlés formájában mondjuk el. Kerüljük a Te-üzeneteket és a burkolt én-közléseket, ne hárítsuk a felelősséget párunkra. Pl: „Mindig felbosszantasz azzal..., már megint felidegesítesz...”. Ezek nagyon kártékonyak tudnak lenni, érzelem áradatot idéznek elő a másikban, elárasztják Őt, leblokkolják a figyelmét. Amit ezután mondunk azt már meg sem fogja hallani.

    

3. Tanuljunk meg jól hallgatni! Figyeljünk a másikra, halljuk meg amit mondani szeretne. Ha nagyon dühös, indulatos, próbáljunk olvasni a sorok mögött. Ne vágjunk a másik szavába! Tegyünk fel nyitott kérdéseket! Próbáljunk meg ezek segítségével az indulatok, düh, félelmek mélyére látni.

    

4. Amikor nagyon elborul az agyunk, vagy párunk agya, akkor tanuljunk meg megállni. Minimum 15 perc szünetet tartsunk. Szívjunk friss levegőt, sétáljunk egyet, tegyünk bármit, ami ellazít, kikapcsol, eltereli a gondolatainkat, nyerjünk legalább minimális érzelmi távolságot, némi objektivitást. Felhevült állapotban puszta vagdalkozás lesz a veszekedés, konstruktív vita helyett.

    

5. Energiáinkat ne arra fordítsuk, hogy felelőst és hibást keresünk, mert az megakasztja a vitát és csak egy helyben fogtok toporogni, ráadásul irtózatosan megsértődve. Inkább keressünk megoldási lehetőségeket; „mit tegyünk, hogy...”. Vázoljatok több lehetséges alternatívát. Csináljatok egy kisebb kört, amibe vegyétek bele azokat a dolgokat, melyekből egész biztosan nem tudtok engedni. Aztán vegyetek egy nagyobb kört, ide pedig tegyétek azokat a lehetőségeket, melyekben rugalmasak tudtok lenni. Keressetek konszenzust, olyan megoldást, melyet mindketten el tudtok fogadni.

    

6. Kéréseinket, vágyainkat, igényeinket fejezzük ki konkrét és pozitív formában. Párunknak ne azt mondjuk, hogy mit ne tegyen, hanem hogy mit csináljon, illetve hogy mit tegyen másként.

    

7. A veszekedést úgy zárjátok le, hogy valamennyi elvarratlan szálat, sérelmet beszéljetek meg. Ha viszitek tovább a sértettségeteket, bosszúvágyatokat akkor másnap és harmadnap könnyen újra töltődik a veszekedés: „De tegnap azt mondtad, hogy...”.

    

8. Ahogy már fent is írtam, a vita célja nem lehet a másik legyőzése. Ebből adódóan nagyon rossz vita zárás, ha annak eredményeként egyikőtök abszolút nyertes lesz. Domináns féllé lép elő vagy „uralkodó” pozícióját tovább erősíti. Ezzel felborul a párkapcsolati egyensúlyotok. Gondoljatok csak bele, ahol nyertes van, ott vesztesnek is lennie kell. Lehet egy vesztes elégedett és boldog? De a kérdést feltehetném úgy is. „Szeretsz egy vesztessel együtt élni?” Párkapcsolati vitában, ha egyik fél vesztes, akkor a kapcsolat is és ezzel a másik fél is vesztes lesz.

Nem mondom, hogy rögtön, elsőre könnyű lesz a fenti „szabályokat” maradéktalanul beépítenetek a vitáitokba. De egy pici változtatás is pozitív változásokat fog elindítani vita stílusotokban és egymáshoz viszonyulásotokban. Az elszánt és tartós gyakorlás idővel meghozza gyümölcsét: megtanultok úgy vitázni, hogy abban automatikusan asszertívek és magabiztosak legyetek. Ez pedig hozzá segít titeket, hogy mindig találjatok olyan megoldást, mely mindkettőtök örömére szolgál.