(kép forrása: Pixabay) 

Egyszer egy fiú, akivel együtt jártam azt mondta nekem, „Orsi, írjunk együtt egy 'bibliát', a kapcsolatunk bibliáját!. Beleírhatnánk például, hogy mindig be kell húznom a fényáteresztő függönyöket a nappali ablakán, hogy ne tegyek vizes törölközőt a kanapé bőr karfájára, hogy fogmosás közben zárjam el a csapot, és hogy ébredés után 20 perc „magamhoz térésre” szükségem van, addig légyszi ne szólj hozzám."

Arra gondoltam akkor, hogy egy jó kapcsolatban semmi szükség nincs arra, hogy efféle szabályokat rögzítsünk. Kell annyira ismernünk egymást, hogy "direkt szabályozás" és "külön" megbeszélés nélkül is (jól) működjünk.

Azóta eltelt sok év és már tisztán látom, hogy ez egy igazán nagyszerű ötlet volt! Nagyon sok vitának, veszekedésnek vehetjük elejét, ha adunk párunknak egy "használati útmutatót" magunkhoz és kérünk tőle egyet hozzá.

• Használati útmutatónk elkészítésének első lépése az önismeret. Célszerű időről-időre átgondolni „magunkat”, megnézni közelebbről, hogyan működünk a társkapcsolatunkban, a párunkkal folytatott interakciókban. Bizonyos események, szavak, tettek milyen érzést váltanak ki belőlünk, melyik „gomb benyomása” mit indít el bennünk. Milyen hozott mintákkal, elvárásokkal érkeztünk a kapcsolatunkba, ezek milyen hatással vannak ránk, párunkra és közös életünkre. Társunk milyen megmozdulásai indítanak el bennünk dühöt, váltanak ki tehetetlenséget és elkeseredettséget, vagy ösztönöznek bezárkózásra, lefagyásra. Melyek azok a kívánságaink, vágyaink, „mániáink”, melyekhez minden körülmények között ragaszkodunk. Mit szolgálnak ezek életünkben és honnan erednek? Felül is bírálhatjuk ezeket és eldönthetjük, hogy valóban szükségünk van-e rájuk vagy már csak megszokásból kötődünk hozzájuk, miközben hasznunkat egyáltalán nem szolgálják. Érdekes lehet alaposabban szemügyre venni kapcsolati konfliktusainkat, az abban játszott szerepünket, reakcióinkat, érzéseinket. Érdemes fókuszálni azokra a körülményekre, amely a lelki békénkben, a kapcsolati harmóniánkban fontos szerepet játszanak. Felmerülhetnek triviálisnak tűnő kérések vagy mélyebb, komolyabb vágyak is.

A házasságomban például egy ilyen nyomó gomb a "hűtőszekrény". Időnként a férjem belenéz és iróniával fűszerezett mondatok kíséretében szóvá teszi, hogy ez a felvágott mikori és meg fogom-e még enni, aztán néha egy kissé romlásnak indult (óvatosan fogalmaztam) paradicsomot vagy cukkinit tesz az orrom alá, hogy ezt szándékozom-e még elfogyasztani, felhasználni bármire is. Erre én általában dühösen, magamból kikelve fejezem ki a nagyon nem tetszésemet. Az egy dolog, hogy undorodom ezektől a lejárt szavatosságú, kicsit „megindult” élelmiszerektől és az ilyenkor használt ironikus stílusát sem kedvelem. De ami még jobban zavar ebben a viselkedésében az az, hogy úgy érzem elveszi tőlem a családjáról "jól gondoskodni tudó háziasszony" szerepét. Úgy érzem sok időt töltök a háztartatásunk megszervezésével, vezetésével és igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni. Ezekben a helyzetek úgy hatnak rám, mintha egy kisgyermeket dorgálna meg az anyukája, mert elrontott valamit. Mehetnénk ebben még mélyebbre is, hogy bennem mindez milyen érzéseket piszkál fel és miért zavar ennyire. De esetünkben erre nincs szükség, mert azzal, hogy ezeket a fenti mélyebb érzéseket elmondtam a férjemnek, megértette, hogy nekem itt sokkal többről van szó, mint a hűtőben aktuálisan berohadt és ezért kidobandó két darab paradicsomról. Azzal, hogy világosan megosztottam vele az ilyen szituációkban keletkező mélyebb negatív érzéseimet, rám tudott hangolódni. Megértette és empatikusan elfogadta azokat. Azóta már csak néha vannak és sokkal kisebb vitáink „hűtőszekrény ügyben”. És ami még fontosabb, hogy most rövid idő alatt és humorral le tudjuk kezelni, hisz kihúztuk a vita „méregfogát”.

• Ha saját működésünk alapos átgondolásával megvagyunk, akkor javaslom világos, érthető, konkrét és pontos megfogalmazással szavakba önteni a vágy/szükséglet listánkat, a fontosabb működési „szabályainkat”. Próbáljunk pozitív megfogalmazású kéréseket írni. Inkább arról beszéljünk, hogy társunk mit tegyen, ne pedig, hogy mit ne csináljon. Például: a „ne nyírjon füvet, amikor ebéd után sziesztázom” helyett, fogalmazzunk úgy, hogy „szeretném, ha a fűnyírást délelőtt 10-12 között csinálnád”. Vagy a „ne fetrengjen szombatonként délig” helyett, „szeretném, ha szombat délelőttönként közösen csinálnánk valamilyen aktív programot, elmehetünk bringázni, sétálni, kirándulni”.

• Amikor összeállt a használati útmutatónk, osszuk meg párunkkal és alaposan beszéljük át az egyes pontokat. Hiszem, hogy egy szeretetkapcsolatban nem kell párunk valamennyi kérését oda-vissza, előre-hátra kielemezni és megérteni, ahhoz hogy elfogadjuk és teljesítsük. Lehetnek olyan vágyai társunknak, amit nem azért nem teljesítettünk korábban, mert ellenezzük vagy nehezünkre esik, hanem egyszerűen csak nem tudtunk róla, arról hogy az neki mennyire fontos vagy a mi családunkban egészen más minták, szokások voltak és mi ösztönösen azokat követtük. Ilyenkor mélyebb megértés és különösebb magyarázat nélkül el tudjuk fogadni és teljesítjük a jövőben a kérést.

  A vágyak, igények átbeszélése során azonban gyakran mélyebb sebekhez, fájó pontokhoz érünk. Olyan szükségleteket fogalmazunk meg, amelyek mélyén félelmek, fájdalmak, sebek és szomorúság is állhat. Amikor megfogalmazunk egy igényt, akkor mindig keressük a mélyben rejlő, hozzá kapcsolódó érzéseinket és osszuk meg azokat. Például, szólhat így egy vágy, „szeretném, ha szexuális együttléteinket inkább a párom kezdeményezné”. Lehet, hogy párunk ebből annyit lát, hogy mi soha nem nyitunk felé és azt érezheti nem elég vonzó számunkra vagy nincs igényünk a testi közelségére. Ha alaposan megvizsgáljuk az előbb említett kérésünket, akkor elképzelhető, hogy felismerjük benne az elutasítástól való félelmünket. Tehát azért nem merek én kezdeményezni, mert félek az elutasításodtól. Ilyenkor menjünk még mélyebbre, miért félek tőle? Mert ha elutasítasz, akkor úgy érzem nem vagyok elég jó és szép, nem vagyok szerethető. Az értéktelenségemtől félek valójában, amikor a felszínen csak annyit kérek számon, hogy miért nem közeledsz felém?!

Azért hasznos és nagyon fontos a vágyaink mélyebb átgondolása és átbeszélése párunkkal, mert amikor megérti az azok hátterében húzódó, mélyről jövő félelmeinket, sebeinket, mint a motiváció fő és valódi okait, akkor sokkal nyitottabb lesz kérésünk meghallgatására és teljesítésére. Ha kinyílunk és letesszük védőpajzsunkat, átadjuk valós énünket, végtelenül emberivé és szerethetővé válunk számára. Sokkal pozitívabb fogadtatása lesz, ha azt mondjuk „félek az elutasítástól, félek attól, hogy nem vagyok elég szép és vonzó számodra, ezért jól esne, ha megerősítés gyanánt többször kezdeményeznéd te a szeretkezést”, mintha azt közölnénk, „szexeljünk már többször, soha nem érsz hozzám, hideg és elérhetetlen vagy. Úgy utálom!”.

Még egy fontos hozadéka az efféle kommunikációnak, hogy eredményeként belekóstolhatunk abba a felemelő érzésbe, hogy gyengeségeinkkel, félelmeinkkel együtt is szerethetők vagyunk. Ez hihetetlen szabadságot ad! Végre nem kell rejtegetni énünk egy darabkáját a hozzánk legközelebb álló ember előtt. Ez nagyfokú bizalommal tölti fel kapcsolatunkat.

Nagyon fontos, hogy ne bagatellizáljuk el vagy nevessük ki egymás igényeit. Kezeljük tisztelettel és empátiával párunk kéréseit. Legyünk tisztában azzal, hogy itt is igaz a közhely, „nem minden az, aminek látszik”. Szóval egy-egy jelentéktelennek tűnő kérés hátterében lehetnek (és általában vannak) mélyebb és komolyabb összefüggések, érzelmek, fájó sebek, félelemek. Nagyon jó, ha érdeklődők és nyitottak vagyunk, vizsgáljuk kíváncsian magunkat és a társunkat. Tegyünk fel nyitott kérdéseket és figyeljünk egymásra. És ami a legfontosabb, soha ne éljünk vissza azzal, amit párunk bizalma jeleként, önmagát lecsupaszítva átad nekünk!

• Utolsó lépésként, pedig használjuk a megalkotott kézikönyvet, útmutatót. Lapozgassuk, figyeljünk az abban foglalt intelmekre, alkalmazzuk azokat tudatosan. Ha valami nem világos, beszéljük meg társunkkal, kérdezzünk rá.

A hosszútávú, tudatosan működtetett párkapcsolatban egy idő után már nem kell naponta „felcsapni” és átbeszélni a használati útmutatónkat, sok minden működni fog nagyon szépen, automatikusan, hiszen „megtanuljuk” magunk, a párunk és a kapcsolatunk működését, megértjük egymás reakcióit, felismerjük érzéseit, nem nyomkodjuk feleslegesen a fájó pontok gombjait. Ha pedig újra zűrzavar alakulna ki vagy elakadnánk, akkor nem árt leporolni az útmutatót és a szükséges frissítéseket átvezetni rajta.