(kép forrása: Pixabay)

A párkapcsolati veszekedéseknek, a párok eltávolodásának egyik főszereplője a kritika.

Mi a kritika?

Olyan durva, negatív érzéseket és véleményt közvetítő üzenet, mellyel a partnerünk jellemét, személyiségét támadjuk. A kritikánkat hajlamosak vagyunk általánosítva megfogalmazni, partnerünk egész lényét megsemmisítő, globális jelleggel dobálni. Gyakori indítása kritikáinknak: Te mindig...”, „Te sosem...”, „Mikor fogsz már végre...,”. Mintha a bennünk élő, időt és érzelmeit értelmezni nem tudó kisgyermek kiabálna, hadakozna. És látni fogjuk, hogy gyakran valóban erről van szó.

Mitől leszünk kritikusak?

- Előfordul, hogy nem kapunk választ, érzelmi reakciót partnerünktől. Bátorságunkat és gondolatainkat összeszedve előhozakodunk egy számunkra oly fontos és kényes témával. Ilyenkor, ha a párunk a telefonját nyomkodja, a televíziót kapcsolgatja vagy egyszerűen csak ül és maga elé bámul, miközben mi pattanásig feszülve várjuk a reakcióját, akkor nagy eséllyel óriási harci kedvünk támad és igyekszünk megsemmisítő kritikával magunkra vonni párunk figyelmét. Azonban ezzel a "figyelemfelhívó kritikával" - sajnos éppen a kritika természete miatt - nem tudjuk vágyunkat elérni, illetve a válasz olyan formáját kapjuk, ami nem fog tetszeni.

- A másik, gyakoribb és nehezebben kezelhető oka kritikussá válásunknak, belülről fakad. Vagyis, amikor olyan kritikákat dobálsz a párod felé, amit valójában saját magadnak mondasz. Éned titkolt, megtagadott, rejtegetett, neked sem tetsző részét támadod párod kritizálásával. Például: "Olyan lassan haladsz a dolgaiddal. Mindent folyton csak halogatsz, egy rakás szerencsétlenség vagy!". És mindeközben neked vannak félbehagyott, sürgető feladataid, meg nem valósított terveid.

- Hajlamosak vagyunk saját kielégítetlen vágyainkat, igényeinket is kritika formájába csomagolva átadni a párunknak. Például: "Miért van az, hogy neked a barátaid mindig fontosabbak, mint én? Nem igaz, hogy már egy péntek estét sem tölthetünk kettesben! Én semmit nem jelentek neked!". Itt a kritikát tápláló kielégítetlen igény a meghittség, törődés, figyelem iránti vágy.

- A gyermekkorunkban elvesztett, "levetkőzött" énünk, ami után lelkünk legmélyén - sokszor titkon - nagyon vágyakozunk szintén gyakran kritikáikban ölt testet. Például: "Olyan hideg vagy, mint egy jégcsap, semmi gyengédséget és szeretetet nem kap tőled az ember!". Mondja egy feleség, aki egy munkamániás apa mellett nőtt fel és nélkülöznie kellett az apai szeretetet, közelséget, ölelést, meghittséget.

Miért fáj a kritika?

A kritika rosszul esik, sebeket hagy maga után. Fáj, mert gyakran a legmélyebb fájdalmainkat, félelmeinket piszkálja fel. Párunk kritizálásában az egyik legfájdalmasabb élmény, hogy éppen attól kapjuk, akitől a leginkább vágyunk a szeretetre, megértésre és elfogadásra. Nagy csalódást tud okozni, amikor valaki, akinek megnyíltunk ilyen formában él vissza bizalmunkkal. Megszégyenülve és megalázva érezzük ettől magunkat. Dühösek és elkeseredettek leszünk. 

Fontos azonban meglátni, hogy azok a kritikák a legfájóbbak, melyeknek van némi valóságtartalma. Ezért mindenképp hasznunkra válhat, ha a ránk vetett, fájó kritikát alaposabban szemügyre vesszük és izoláljuk annak igazságtartalmát.

Mit kezdjünk a kritikával?

Ha már egyszer adtuk vagy kaptuk, akkor tekintsük információforrásnak. Amint azt fentebb láthattuk egy-egy bírálatból sok mindent kiolvashatunk, akkor is, ha mi vagyunk a kritizálók és akkor is, ha mi kaptuk a bírálatot. Felfedezhetjük önmagunknak egy sebzett vagy hiányos, gyógyításra, fejlődésre szoruló részét és építkezhetünk belőle. Például, ha párunk romantikára, meghittségre való képtelenségét kifogásoljuk, miközben nekünk is nehezünkre esik megélni az intimtást, akkor célszerű magunkban megvizsgálni, hogy milyen félelmek, korlátok akadályoznak ebben.

Azonosíthatjuk egy meg nem valósított álmunkat, vágyunkat és a tettek mezejére léphetünk, hogy a tétlenség ne frusztráljon tovább. Például, a párunk bírálata, hogy "egy lusta disznó, aki soha nem szervez közös programot és már nem is foglalkozik velünk" helyett, szervezhetünk mi egy jópofa közös kalandot vagy egy meghitt, közös délutánt.

Ha pedig "figyelemfelhívó kritikát" kapunk párunktól, mert fáradtságunk, szellemi/fizikai leterheltségünk vagy egyszerű figyelmetlenségünk miatt nem fordultunk felé, nem hallgattuk meg, amikor Ő annyira vágyott rá, akkor igyekezzünk a szúrós, fájó szavakból a valódi érzéseket, vágyakat kihámozni. A sértő kritika helyett a figyelmünk, a törődésünk, a meghallgatásunk iránti vágyat lássuk és arra fókuszáljunk, illetve reagáljunk.  

Élet kritika nélkül!

Bár a kritika kellő és tudatos odafigyeléssel a hasznukra is fordítható, de ettől még bántó, megsemmisítő, személyeskedő jellege miatt olyan sebeket hagy, amik nehezen vagy sosem tudnak begyógyulni. Ezzel pedig a kapcsolat ellen dolgozik, mérgező légkört teremt. Először jellemzően hangos veszekedésekben jelenik meg, később a felek visszahúzódnak, elfáradnak, elegük lesz, nem akarnak már energiát fordítani a másik meggyőzésre, legyőzésre. A pár eltávolodik egymástól, magányosak lesznek, máshol keresnek boldogságot, megértést.

Mit tegyünk kritika helyett?

Amikor úgy érezzük, hogy eláraszt a harag, düh és már öntenénk is mindezt a párunkra sértő kritika formájában, akkor álljunk meg, vegyünk egy nagy levegőt, majd az alábbiak szerint fogalmazzuk meg gondolatainkat, érzéseinket, igényeinket.

„Drágám, emlékszel azokra a régmúlt időkre, amikor keddenként vacsorázni, szombatonként pedig táncolni jártunk? És a vasárnap esti beszélgetések is olyan jók voltak. Vágyom a közelségedre. Magányosnak érzem magam amiatt, hogy késő estig dolgozol, hétvégén pedig sorozatokat nézel. Kérlek próbálj minden nap este hatra hazaérni, a szombat estéken pedig csináljunk közös programokat.”

• Először tudatosan azonosítsuk és nevezzük meg érzésünket: "magányosnak érzem magam, vágyom a közelségedre".
• Mondjuk el a magatartást, ami az érzésünk kiváltó oka: "késő estig dolgozol, hétvégén sorozatokat nézel".
• Majd tegyünk egy konkrét pozitív kérést: " kérlek próbálj este hatra hazaérni hétköznapokon, szombatonként pedig csináljunk közös programokat".

Fontos, hogy amikor a párunk a fentiek szerint megfogalmazott panaszunkat meghallja és az abban foglaltakat teljesíti, ne legyünk restek észre venni és megköszönni neki, ezzel méltányolva nyitottságát és erőfeszítését.

Milyen hatása lesz annak, ha lecseréljük a kritikánkat világosan megfogalmazott kérésre?

A párunknak sokkal több kedve lesz meghallgatni minket és figyelni az érzéseinkre, igényeinkre. Csökken az esélye a félreértéseknek, nem kell gondolatolvasónak lennie. Ha nem támadunk, akkor a párunknak nem kell védekezés gyanánt visszatámadnia vagy elhúzódnia, begubóznia. Ha igyekszünk minél többször ilyen formában felé fordulni, akkor nagyobb nyitottsággal, kedvességgel fordul felénk és sokkal befogadóbb lesz ránk. És nem utolsó sorban elérjük célunkat, megvalósul a rejtett vágyunk, kiteljesedik énünk, visszakapjuk elvesztett "részeinket", átélhetjük a szabadság és a teljesség gyönyörét.